Valamikor vallási vezetõink voltak, Benoschofsky Imre

Giroa Sharon fõkántor / Forrás: Új Élet

Radnóti Miklós drámai hangvételû verse így kezdõdik: Oly korban éltem én e földön... – és megrázó szavakkal folytatja a költõ, ahogy az ember gyilkos ösztönérõl, az embertelenségrõl szól.

Én ugyanezeket a szavakat pozitív elõjellel mondom el, hogy „oly korban éltem én e földön”, amikor, Istennek hála, korszakos nagy egyéniségek közelében lehettem, hivatásbeli és emberi nagyságuk fényében fürödhettem, tanulhattam Tõlük. Benoschofsky és rabbi társai meghatározó, építõ egyéniségei, elhivatott vezetõi voltak koruk zsidóságának, szellemi életének, nem kevés dicsõséget szerezve az egyetemes zsidóság, valamint a szûkebben vett magyar zsidó élet és nem utolsósorban a magyar kultúra számára. Magyarul beszéltek, írtak és tanítottak, magyarul álmodtak, magyarul gondolkodtak. Magyar-zsidó rabbik voltak.

Benoschofsky fõrabbit ritkán említették a teljes nevén, mert õ volt mindenki számára a „Benó”. A megbecsülés és a szeretet hangja hatotta át ezt a szót, nevének bizalmas rövidítését. Elõttem van, ahogy a budai körzet irodájában íróasztala mögött ül, és rövid pipáját szívja. Látom õt a Zsidó Gimnázium, a mai ORZSE folyosóin, a szemeiben bujkáló mosollyal fogadva, egy-két kedves, tréfás szóval viszonozva a felé irányuló üdvözléseket. A gimnázium és a rabbiképzõ akkor még ugyanazon épület két oldalán helyezkedett el. Benónak mindkét oldalon dolga volt. Tanította a középiskolásokat és a rabbijelölteket is.

Szónok volt és tanító. Prédikációival is oktatott, tanításaival, leckéivel is gyönyörködtetett. Káprázatosan gazdag, választékos szókincsét úgy használta, hogy beszédeit mindenki könnyen érthesse. Egy zsonglõr ügyességével tudott hasonlatokat alkotni, szinte láttatta az elmondottakat. A lélekemelõ beszédek örökös velejárója, összetevõje volt az érthetõség, a világos, szabatos fogalmazás.

Budai rabbi volt, és valahol a lelke mélyén örökre az is maradt. Amikor 1959-ben Fisch Henrik foglalta el a Katona József tragikusan korai halálával elárvult Dohány utcai rabbi-széket, Benoschofskyt választották a Hegedûs Gyula utcai templomkörzet rabbijává, de továbbra is Buda volt Számára az „igazi nagy szerelem”. Amikor egy-egy régi budai történetet mesélt, szinte most is hallom, ahogy elkezdi: Nálunk, Budán... Ez a hûség, ez a ragaszkodás, ez a szeretet ugyanolyan jellemzõ volt Rá, mint példás hivatástudata.

Abban az idõben a Hegedûs volt Budapest második leglátogatottabb temploma. Úgy mondták akkoriban: oda jár a pesti zsidó arisztokrácia. Ki lehetett volna megfelelõbb rabbi ebbe a templomba, mint õ? Szerették, becsülték. Rabbijuk, mesterük, vezetõjük volt, ugyanakkor viselkedésében, emberi hozzáállásában „az egyik bálbosz” tudott maradni. Megközelíthetõ volt és közvetlen. A talmud-tórás gyerekek közül kevesen szólították fõrabbi úrnak, fõtisztelendõ úrnak. Számukra õ „csak” Benó bácsi volt.

Örök emlékem egy elõadása, melyet Lágymányoson tartott „Mi a Talmud?” címmel. Felnõttek, gyerekek, tanultabb és kevésbé képzett hittestvérek egyaránt kíváncsiak voltak tanítására. Stílusában az volt a megragadó, ahogy mindenkihez beszélt. A Talmud logikai összefüggéseit taglalta, az õsi tanítás mai emberhez szóló, mai módon magyarázható elemeit ismertette, ezzel hozva közelebb a hallgatóságot a Tanhoz. Nem csupán az írott szót és annak fordítását közölte néhány kommentár kíséretében, nem vitatkozott, kérdezett s kérdeztetett. Bizonyította a tételt: Tóra, Talmud minden idõben, mindenkihez szól.

Úgy a bibliai és a talmudi idõk történelmének, mint a modernebb és a legújabb kori zsidó történelemnek nagy ismerõje, kiemelkedõ mestere volt.

Húga, Benoschofsky Ilona, a Zsidó Múzeum sok éven át volt igazgatónõje a bátyjáéhoz hasonló zsidóságtudományi és általános ismeretekkel, hatalmas kultúrával rendelkezett. Ketten képezhették volna az élõ Benoschofsky-lexikont.

Benó bácsihoz fûzõdõ személyes, kedves emlékeim egyike a Schwarcz Mór fõrabbi által kezdeményezett, három rabbi elõtt tett elõimádkozói vizsgám. Schwarcz, Benoschofsky és Hochberger fõrabbik felváltva kérdeztek, részleteket kértek tõlem a liturgiából. Ahogy ma filmként pergetem le ezt az esetet, azt látom, hogy ez a három kiváló rabbi végtelen jósággal, megértéssel és segítõkészséggel állt mellettem. Átfogó tudást és felkészültséget vártak el tõlem, de nem tévesztették szem elõl, hogy egy tizennégy éves gyerek áll elõttük, ugyanakkor nem kezeltek gyerekként. Éreztették velem, hogy a feladat, amit vállalni kívánok, gyakran a felnõtt embert is próbára teszi.

Egy másik emlékem: az évenként megtartott Hevesi Simon bibliai versenyen tóraolvasásból Benó bácsi vizsgáztatott. A Tóra elsõ õt szakaszából a kohént megilletõ részeket kellett megtanulni. A felejthetetlen Zoltán bácsi készített fel a versenyre. Benoschofsky fõrabbi elsõnek a Noach hetiszakaszából vett fejezetet kérte tõlem, majd miután azt hibátlanul olvastam, a következõt is felolvastatta. Annyira tetszett neki, hogy végül mind az öt fejezetet lejnoltatta velem. Dicsérõ szavait büszkén és örökre õrzöm a szívemben, emlékezetemben.

Sándor László, a Hegedûs Gyula utcai templom akkori fõkántora meghívott, hogy egy hanukkai mûsorban énekeljek. Liturgiai dalokat adtam elõ, és a mûsor után Benoschofsky fõrabbi úr ezekkel a szavakkal fordult hozzám: „A zsidó vallási élet egyik legfontosabb posztját, a kántorságot, az elõimádkozást választod életpályádnak. Tanulj, készülj rá teljes odaadással! Számítunk rád, Gyuri.” Nagyon szeretnék megfelelni az elvárásainak.

Budán, a farkasréti temetõben nyugszik. A Mindenható kegyelmébõl úgy adódott, hogy éppen halálának tízéves évfordulója idején jártam Budapesten, így a sírjánál tartott megemlékezõ szertartáson funkcionálhattam. Énekemmel, imámmal fejezhettem ki a nagy rabbi, a nagy tanító iránti tiszteletemet, szeretetemet és hálámat. Ott is, akkor is a fülemben csengett a hangja: „Nálunk,