mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2017. Február « | »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28          
Szavazó

Csillaggal járni és meghalni

2017-01-04 12:49:19
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Megjelent az 1945-ben Buchenwaldban elpusztított neves budapesti fényképész, Kis Pál naplója. A kötet előhangját Závada Pál, utószavát György Péter írta.


Csillaggal_nem_j___j__rni_most.jpg

„Most ez a sorsod, te csillaggal megjelölt zsidó, az utcára napi két óra hosszat mehetsz, családonként egy személy, és ha kimégysz az utcára, elfognak, összevernek, elhurcolnak, nem látod többé a családodat, szerencséd, ha hetek múlva megtalálod őket… Ha feltámadhatnátok és jöhetnétek, akkor most gyertek ide, Makszim Gorkij, Dosztojevszkij és a többiek mind… itt bőséges anyagban turkálhattok… megírhatnátok, amit még nem írtatok meg: az élet vég nélküli, feneketlen nyomorúságát…"

A fönti sorokat Kis Pál budapesti fényképész (1890-1945) megrendítő naplójának 73-74. oldaláról idéztem, s azt hiszem, ez a pár mondat is elég arra, hogy képet adjon erről az ártatlanul meghurcolt, jóravaló emberről, és arról a mérhetetlen keserűségről, kiábrándultságról és fájdalomról, amit élete utolsó hónapjaiban érzett.  Mint az a most kiadott, fényképekkel és egyéb korabeli dokumentumokkal illusztrált kötetben olvasható, Kis Pál hatgyermekes zsidó családban született Budapesten, fényképész mesterséget tanult, s 1917-ben költözött a Király utca 51. számú épület ötödik emeletére, ahol 1944-ig működtette a minőségi munkájáról főváros szerte elhíresült „napfényműtermét".

Szorgalmas, igyekvő és dolgos mesterember volt, egyben műkedvelő festő, szobrász és muzsikus, egy művelt, igazi pesti polgár. Erről az elveszett életről a kötet előhangjában Závada Pál író ezt mondja: „Kis Pál valaha ennek a világnak, Magyarország társadalmának, a főváros közönségének, iparkodó polgárságának a centrumában képzelte el a maga helyét, sőt hazája kulturális és művészeti életét tekintve inkább az élvonalban – és joggal, hiszen ehhez eleinte minden visszaigazolást megkapott. Törvénytisztelő polgárként meg nem fordult a fejében, hogy törvénykezői egyszer nemcsak hogy ki fogják metszeni őt és a származásilag hozzá hasonlókat a nemzet testéből, hanem el is pusztítják majd. Kis Pál egy időben bízvást érezhette magát a hazáját mélyen szerető és igazán büszke magyar alkotók egyikének – nekünk tudnunk kell, hogy mindig is az volt, és az is marad" (16. o.).

Kis Pál egész addigi élete 1944-ben pár hét alatt omlott össze. Munkaszolgálatra vitték, ahonnan még sikerült megszöknie, naplója ezeket a heteket rögzíti. Menekülése után villamosra szállt, és a járműből még utoljára megpillantotta a Király utca 51-es számú házat, addigi élete színhelyét. Erről naplójában ezt írja: „Aztán elsiklott a villamos… és vitt tovább tevékenységem színhelyéről, ahol 27 évet dolgoztam kora reggeltől késő estig, dolgoztam magamért, családomért, és azokért az erkölcsi érdemekért, melyeket az idők folyamán kiállításokon szereztem. És vitt a villamos toprongyosan, betegen, lelkileg összetörve, többnapos borostás arccal a régi énnek torzmásával…" (64. o.)

Kis Pállal, ezzel a hazáját szerető, magyar zsidó polgárral a nyilasok, majd a csendőrök úgy bántak, mint az utolsó kóbor kutyával. Hiába sikerült a munkaszolgálatból megszöknie, a hatóságok Buchenwaldba deportálták, ott pusztult el 1945 januárjában – röviddel 54. születésnapja után. György Péter azt írja róla a kötet Sorra veszteni el című utószavában, hogy „százezrekhez hasonlóan egy olyan világban kezdte meg életét, amelyben a származás, a vallás, a politikai/társadalmi identitás szerződéseiben eltérő módokon lehetett valaki magyar zsidó. És egy olyan világban halt meg, amelyben az végzett vele, akire a sorsát bízta" (86. o.)

Azt tanácsolom, ha legközelebb a Király utcában járnak, az 51. számú ház előtt álljanak meg egy pillanatra, nézzék meg jól a homlokzatot, s képzeljék mögé az egykori lakót, aki bűntelenül élt és akinek ártatlanul kellett elvesznie – de művészi fényképei és naplója révén az emlékezete most már örökre élni fog, mert tudnunk kell: a gonoszok között ő jó ember volt, mindig is az volt, és a mi emlékeinkben az is marad.

Kácsor Zsolt
 

Csillaggal nem jó járni most – Kis Pál budapesti fényképész naplója (1944. október-december). Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Schmal Alexandra. Magvető, Tények és tanúk sorozat, 2016. 125 oldal, 2490 forint.

 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008