mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2017. Július « | »
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Szavazó

Lag Ba’Omer – Az Omerszámlálás 33. napja

2017-05-13 22:51:51
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Az omerszámlálás harmincharmadik napja, vagyis ijár hónap tizennyolcadika. idén május 14. vasárnap – egy kivételes nap az omerszámlálás időszakában, ugyanis ekkor felfüggesztésre kerülnek a gyászszokások és némi ünnepi jellege is van a napnak.


lagbaomer_2016.jpg

E nap a tanulók számára egy általános örömnap, a tanulók ünnepe, ugyanis a hagyomány szerint ekkor szűnt meg a Rabbi Ákivá tanítványait sújtó „járvány” (valószínűleg a rómaiakat értették ez alatt, kik leverték és iszonyúan megtorolták az akkori zsidó szabadságharcot, a Bár Kohbá/Bár Koszibá vezette felkelést 135-ben). Az óriási vérveszteség, valamint a tanítványok, a nép eljövendő tanítóinak halála, az utolsó ókori zsidó szabadságharc bukása nagyon sokáig éreztette hatását. E nap azonban „mikor megszűnt a járvány” minden bizonnyal egy győzelem emlékét idézi, de csak „virágnyelven” írhatták le annak idején és így is került be a Talmudba (Jevámot, 62b).

Egy másik hagyomány szerint e napon halt meg Rabbi Simon bár Joháj, de még mielőtt meghalt volna, felfedte a kabbala titkait. Rabbi Simon bár Joháj a II. században, a rómaiak elleni felkelés leverése után tizenhárom évig élt egy barlangban – a Talmud tanúsága szerint (Sábát 33b), ahol megírta a Zóhárt, a kabbala egyik alapművét. (A valóság azonban az, hogy e művet valószínűleg Mose de Leon írta a XIII. században, a mai Spanyolország területén.)

Szintén e napon távozott az élők sorából REMÁ (Rabbi Mose Iszerlesz) 1572-ben, ki a zsidó vallás törvénykódexéhez, a Sulhán áruhhoz (Terített asztal) írt kiegészítést Mápá (Abrosz/Terítő) címmel, melyben az európai (áskenáz) zsidóság szokásait, vallási gyakorlatát ismerteti kiegészítésként a Sulhán áruhhoz.

A XIX. században élt nagy pozsonyi rabbi, Hátám Szofér (Mose Schreiber) szerint e napon hullott az első manna a pusztában az Egyiptomból kivonult zsidó törzseknek.

Lág báomer szokásai, hagyományai az ünnep történelmi hátteréhez kötődnek. A rabbi Ákivá tanítványai között pusztító vész végének emlékére ilyenkor a diákok, a tanulók ünnepelnek; közösen kirándulnak a természetbe, ahol számháborút játszanak, nyíllal lövöldöznek, mintegy „modellezik” a Bár Kohbá/Bár Koszibá szabadságharcot. Az áldozatokra való emlékezésül pedig főtt tojást esznek, amely a gyász szimbóluma, a gyászolók eledele.

Simon bár Johájra emlékezve pedig Izraelben szokás, hogy egy észak-galileai kisvárosba, Méronba utaznak és ott ünnepséget, mulatságot (hilulá di bár Joháj) tartanak; énekkel, tánccal, gyertyákat gyújtva és hatalmas máglyákat rakva. Itt, és ekkor vágják le a három éves fiúgyermekek haját is ünnepélyes külsőségek között (háláká).

A nyilazás szokása Simon bár Johájhoz is kötődik, mert a hagyomány szerint az ő életében nem volt látható szivárvány az égen (az íj és a szivárvány neve a héberben egyazon szó: keset), mert érdemei megvédték a világot az özönvíztől, ugyanis a Tóra írja: „Szövetséget kötök tehát veletek, hogy ne irtassék ki többé minden élő test vízözön által és hogy ne legyen többé vízözön, amely elpusztítja a földet. És szólott I.-ten: Ez a szövetség jele, amelyet megállapítok köztem és köztetek és minden veletek lévő élőlény között örök időkre. Ívemet (szivárvány, íj) helyezem a felhőkre, hogy szövetség jeléül szolgáljon köztem és a föld között” (M.I. IX,11-13).

E napon nem gyakorolják az omerszámlálás alatti gyászszokásokat, lehet hajat vágatni, esküvőket tartani. Szokás, hogy az asszonyok és a férfiak nem végeznek semmilyen munkát a napnyugta után, utalásul a Bár Kohbá/Bár Koszibá szabadságharc alatti cselekedetükre, miszerint azokban az órákban a halottak eltemetésével voltak elfoglalva.

Rabbi Ákiváról, a zsidóság egyik legnagyobb tudósáról, tanítójáról és vértanújáról, valamint a tanulás kapcsolatáról szól az alábbi történet: „Beszélik, hogy (Rabbi Ákivá) negyven esztendős volt és még semmit sem tanult. Egyszer megállt egy kútnál és kérdezte: Ki vájta ki ezt a követ? Felelték neki: A víz, mely mindig odacsöpög, hiszen így írja a Szentírás: „...köveket szétmorzsol a víz” (Jób XIV,19). Rabbi Ákivá ezt gondolta magában: Ha az, ami lágy, áttöri azt, ami kemény, akkor a Tóra szavai, melyek oly kemények, mint az acél, ne tudnák lecsiszolni a szívemet, ami csak húsból és vérből van?! Azonnal elsietett onnét és beültek fiával együtt az iskolapadba. A palatábla egyik végére Rabbi Ákivá írt, a másikra pedig a fia. Az alef-béttel kezdte a tanulást, majd a Vájikrát (M.III. könyve) tanulta meg és abba sem hagyta, míg az egész Tórát el nem sajátította.” (Ávot dirabbi Nátán VI. fejezet)

Részlet Oláh János: Judaisztika c. könyvéből
 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008