mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2018. Február « | »
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28        
Szavazó

Egy élet a zsidóság, a tudomány és a művészet szolgálatában

2017-12-19 12:25:43
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

A rabbijainkat bemutató sorozatunkban Schőner Alfréd főrabbival, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR–ZSE) rektorával beszélgettünk. A habilitált professzort, egyetemi tanárt többek között családjáról, tanulmányairól, az Izraelben töltött éveiről kérdeztük, és választ kaptunk tőle arra a kérdésre is, hogy milyen a jó rabbi.


sch__neralfr__d_int.jpg

Rektor úr munkásságában központi szerepet kapott a művészettörténet. Otthonról hozta magával a művészet szeretetét?

A családban nem a művészet iránti érdeklődés, hanem a vallás volt a legfontosabb tényező. Nagyom vallásos családból származom. Az édesanyám és az édesapám – legyen áldott az emlékük – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származtak, az édesanyám tarpai volt, az édesapám csengeri, én a második házasságukból születtem 1948-ban. Ezeken a településeken valamikor két nagy ortodox közösség volt, s mindkettőt egészében deportálták, alig-alig jöttek vissza páran. Édesanyámnak megölték az első férjét a soában, a gyerekei közül három lány megmaradt, míg édesapámnak az első feleségén kívül mind a négy gyermekét és tizenegy testvérét és a szüleit meggyilkolták Auschwitzban. Pár órával a megérkezésük után már halottak voltak. Csak az édesapám maradt meg egyedül, és emiatt egy életen át „lelkifurdalása” volt. Nem értette, hogy miért éppen ő maradt életben. Ezt soha nem tudta feldolgozni.

Az édesapja talált válaszokat, magyarázatokat arra a kínzó kérdésre, hogy miért éppen ő menekült meg?

Egyetlen válasza volt: az istenhit. 

Az új életet kezdő szülei hol és mikor találkoztak egymással?

Az anyám a családjával 1943-ban jött föl Pestre, a Csányi utcában voltak gettósítva, közel a Klauzál térhez. Apámat a családjával ellentétben nem Auschwitzba vitték, hanem előbb munkaszolgálatra, majd Mauthausenbe, így maradhatott életben. A háború után itt Pesten találkoztak, és elhatározták, hogy új családot alapítanak, holott viszonylag „korosak” voltak: amikor én születtem, az apám negyvenhat éves volt, az anyám pedig negyvenkettő. Ma már megszokott, hogy az emberek negyven fölött vállalnak első gyermeket, de akkoriban ez ritkaságnak számított.

A szülei beszéltek a vészkorszakról?

Nem említették, de mindketten egy életen át magukkal hordozták a traumát. Ilyen miliőben nőttem föl a hetedik kerületben. A Kazinczy és Dob utca találkozásánál lévő sarokházban volt az ortodoxia központja, oda jártam héderbe, majd jesivába is. Az ötvenes-hatvanas években ebben a jesivában száz-százötvenen tanultunk, nota bene akkoriban csoporttársam volt a későbbi ortodox főrabbi, Moshe Tuvia Weiszberger. Már nem láttuk egymást ötven éve, amikor a Hanna étteremben egyszer csak szembe jött velem a főrabbi, akinek barázdált lett az arca, de a tekintete ugyanolyan volt, mint régen. Megismertük és megöleltük egymást. Félévszázad után is úgy beszélt magyarul, mint Ön vagy én. Szóval vallásos, szigorú közegben tanultam, ami semmit nem engedett be a külvilágból, semmit.

Hogyan nézett ki a napirendje?

Állandóan iskolába jártam, és folyton tanultam. Minden második héten reggel fél 8-tól déli 12-ig a héderben, volt egy rövid ebéd, aztán rohantam az iskolába, s ott voltam fél 6-ig, illetve fordítva, előbb az iskola, aztán a héder. Utána elmentem a zsinagógába imádkozni, majd hazamentem, és fél 7-től este 9-ig bújtam a könyveket. Ez így ment mindennap. Az egyedüli szabadidőm szombat délután volt.  Tizenkét éves lehettem, amikor egy barátom azt javasolta, hogy egy sábesz délután menjünk el a Nemzeti Múzeumba, olyankor a belépés ingyenes, nem kell fizetni. Ez fontos szempont volt, hiszen zsidó ember szombaton nem hord magánál pénzt. Elvarázsolt a múzeumok világa!

Csaknem hatvan év távlatából emlékszik még a tárlatra?

Nem, csak arra emlékszem, hogy hirtelen kitágult az univerzum. Megérintett valami. Második alkalommal a Szépművészeti Múzeumba mentünk, ahol egy egyiptomi kiállítást láttam, meg reneszánsz festményeket. Mellbevágó volt, hogy ilyesmi egyáltalán létezik! Akkortól kezdve roppant közel áll hozzám a művészet.

Mikor lett rabbi?

A rabbi avatásom 1974. január tizedikén volt. Édesanyám nagyon szeretett volna ott lenni, de gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, és 1973-ban, hanuka negyedik napján elhunyt. Scheiber Sándor professzor úr tudta, hogy pár nappal korábban temettük el áldott emlékű édesanyámat, s erre utalva a rabbi avatásomon egy klasszikust idézett: „…vannak, ahol temetnek, s vannak, ahol énekelnek…” Pár év múlva elvégeztem az egyetemen a könyvtár szakot. Ezután bekerültem az ELTE által meghirdetett egyházi művészettörténet szakra. A csoportban csaknem húsz katolikus pap, néhány protestáns volt, s én az egyetlen zsidó.  Később ott írtam meg a doktori értekezésemet is, tehát bármilyen furcsa, én olyan rabbi vagyok, aki művészettörténetből doktorált. „Mentségemül” szolgáljon, hogy a disszertáció témája zsidó vonatkozású, a Nagykanizsán 1792-ben keletkezett Hevra Kadisa héber nyelvű kéziratos könyv illusztrációit elemeztem. A diplomamunkám sikerén felbuzdulva az volt a szándékom, hogy kiadom könyvben is, de időközben a kéziratomat ellopták. Már lemondtam róla, hogy valaha is megkerül, de később, amikor már Izraelben éltem, ismét rátaláltam, egy kedves barátom juttatta el hozzám. Ennek köszönhető, hogy a munkám – Ungvári Tamás professzor úr előszavával – mégis megjelenhetett A pokol traktáusa képekben címmel.

Ha jól tudom, Izraelben több egyetemen is tanított művészettörténetet.

Igen, 1996-ig éltem Izraelben, s ezalatt a Haifai Egyetemen főállásban oktattam. Zsidó, keresztény biblikus művészeti motívumokat hasonlítottam össze és magyaráztam a hallgatóknak. Dolgoztam a Tel Aviv Egyetemen, a tel avivi Michlelet Levinszky Tanárképző Főiskolán is, ahol egyetemes művészettörténetet tanítottam. Később a jeruzsálemi rabbiképzőben (Midreshet Yerushalaim) is oktattam, méghozzá furcsa módon éppen olyan pesti rabbiképzős hallgatóknak, akik Izraelbe jöttek fél évre tanulni. Ez volt az oka, hogy nem csak héberül és angolul, de magyarul is tartottam órákat Izraelben.

A végleges letelepedés szándékával költözött Izraelbe, vagy időlegesen, a tanítás miatt?

Már 1984-ben meghívást kaptam Izraelbe tanítani, de a MAZSIHISZ elődjének, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének (MIOK) akkori vezetése nem támogatta a kiutazásomat. 1985-ben lettem a Dohány utcai zsinagóga rabbija, és ezután a rabbikar néhány tagja, valamint az akkori felekezeti vezetők és köztem kialakult egy eléggé erőteljes feszültség, aminek az lett a következménye, hogy 1990-ben minden tisztségemről lemondtam.

Mondana példát arra, hogy miből lett elege?

Két esetet elmesélek. Egyházi delegáltként – tehát nem választott képviselőként – tagja voltam a rendszerváltás előtti utolsó parlamentnek. Az Országgyűlésben egy Holokauszt megemlékezésen szóvá tettem, hogy miért tűrik a futballpályák lelátóin gyakran hallható zsidózást? Majd azt a javasoltam, hogy a Magyar Népköztársaságnak végre föl kellene vennie a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Drámai pillanat volt, először néma csönd támadt, majd kitört a taps. Az idő engem igazolt: alig pár hónappal később Magyarország fölvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Egy másik „szomorú emlékem” az volt, amikor rabbiként megszólíttattam, és a Parlamentben állást kellett foglalnom abban a kérdésben, hogy a zsidóság vallás vagy nemzetiség. Akkor is azt mondtam, amit ma vallok: mindenki döntse el saját maga, hogy a saját zsidóságát minek tekinti, s hogyan éli meg! Legyen ez mindenkinek a szuverén döntési joga. Ebből a mondatból botrány lett, azt kifogásolták, hogy én hogyan merészelem a zsidóságot nem csak vallásnak, hanem nemzetiségnek is tekinteni. A beszédem miatt a MIOK akkori vezetése összehívott ellenem egy közgyűlést a Síp utcai Díszteremben, ahol felszólítottak, hogy vonjam vissza a mondataimat, és mondjak le. Szót kértem, amit az elnökség nem adott meg. Ekkor a közgyűléshez fordultam, hogy beszélhessek. Megadjuk! Megadjuk! Ezt lehetett hallani a teremben, úgyhogy szót kaptam, s felolvastam, amit a Parlamentben mondtam. Közöltem, hogy nem vonom vissza a véleményemet, sőt, én voltam az, aki ekkor felszólítottam a MIOK vezetését a lemondásra. Mély csend fogadta a szavaimat. Olyan nehéz pillanat volt, hogy most, lassan harminc évvel a történtek után is kalapál a szívem, amikor erről beszélek. A MIOK akkori teljes vezetése lemondott, és kivonult a teremből.

Azt hiszem, most már értem, hogy miből lett elege... Mikor költöztek Izraelbe?

1990-ben hanuka ünnepén, a Goldmark teremben jelentettem be a híveknek, hogy a feleségemmel és tizenéves kisfiammal kiköltözünk Izraelbe (a lányom már a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tanult). Sikerült úgy időzítenünk az utazást, hogy „le ne késsük” az Öböl-háborút… 1990 december végén mentünk ki Erecbe, és 1991 januárjában kitört a háború. Éjjel röpködtek a SCUD-rakéták, az egyik gyerekem azért zokogott, hogy menjünk vissza Pestre, a másik meg azért könyörgött, hogy maradjunk, hiszen zsidók vagyunk, nem félünk. Nehéz éjszaka volt, de másnap reggel már mind a két gyerek azt mondta, hogy maradjunk. A háború kellős közepén úgy döntöttünk, hogy felvesszük az izraeli állampolgárságot. Habár 1996-ban visszajöttünk, a mai napig erős, eltéphetetlen érzelmi kötődések fűznek Erechez. Nagyon szeretem, szívből szeretem azt az országot.

Miért jöttek vissza?

Az akkori legmagasabb zsidó egyházi vezetők – dr. Schweitzer József főrabbi, dr. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató, dr. Korn József alelnök – kijött hozzánk Izraelbe, s megkértek arra, hogy bonyolítsam le a pesti rabbiképző akkreditálását, hogy az új törvényi feltételek között tovább működhessen egyházi felsőoktatási intézményként, egyetemként. Érdekelt a kihívás, és elkezdtem a munkát, majd 2000-ben meg is történt az OR-ZSE teljes körű akkreditálása. A munkatársaimmal új szakokat indítottunk, új szakembereket hívtunk az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemre. Időközben alapítottunk Doktori Iskolát, nyelvi lektorátust, s egy olyan nyelvvizsga-központot, ahol bibliai, azaz klasszikus és modern héber nyelvből is lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni.  Két évvel ezelőtt újra megtörtént az egyetem teljes körű akkreditálása, amely 2020-ig érvényes. Két évre jöttem vissza, ebből lett huszonkét év. S mint azt ön is bizonyára tudja, ez az utolsó rektori évem, nem pályázom a következő ciklusra. Ha Isten segít, jövőre betöltöm a hetvenedik életévemet, s gyakorló rabbiként dolgozom, szolgálok tovább. Ha az OR-ZSE új vezetése számít rám, akkor szívesen tartok még órákat az egyetemen.

Végül beszéljünk pár szót a rabbi hivatásról! Rektor úr szerint milyen az igazán jó rabbi?


Attól függ, hogy milyen korban élünk A neológ rabbi érzékeny a világ változásaira.  Más feladatai is vannak, mint századokkal, vagy akár évtizedekkel ezelőtt. Ma egy neológ rabbi nem csak a szentírásban, a talmudban, a háláchában jártas vezető. Hanem közvetlen stílusú szónok, pedagógus. báál tfilá, azaz előimádkozó és báál koré, azaz Tóra-olvasó.  Közösségszervező és érzékeny szociális munkás, aki nem csak a felnőttekkel ért szót, de a gyerekek nyelvét is beszéli. Jól kommunikál, jártas az internet világában, nyitott a társadalmi kérdésekre és részt vesz a felekezetek közötti párbeszédben. A modern világra nyitottan kell élni, de őrizni kell az ősi hagyományokat!

Kácsor Zsolt
 

Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) a MAZSIHISZ fenntartásában működő, állami akkreditációval rendelkező felsőoktatási intézmény, amely az 1877-ben alapított Országos Rabbiképző Intézet jogutóda. Neológ zsidó vallási elkötelezettségű egyetem, amely küldetésnyilatkozata szerint a magyar nemzet és az egyetemes zsidóság egészének szolgálatában áll, kész a párbeszédre más vallásokkal és eszmerendszerekkel, őrzi, ápolja és gazdagítja az Országos Rabbiképző Intézet hagyományait. Alapképzéseket, mesterképzéseket, osztatlan képzést, doktori képzést, valamint szakirányú továbbképzési tevékenységet folytat. Az egyetemen választható szakok: rabbi, rabbihelyettes, zsidó kultúratörténet, judaisztika, zsidó felekezeti szociális munkás, liturgika, zsidó közösségszervező, kántor szakirányú továbbképzés.  2000-es akkreditációja óta az OR-ZSE a hazai és nemzetközi tudományos élet kiemelt helyszíne, amely eddig több mint hatvan konferenciát szervezett, és több száz tudományos kiadványt publikált.  Az OR-ZSE könyvtára a világ egyik legtekintélyesebb judaika-hebraika gyűjteménye.

 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008