mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2018. Szeptember « | »
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Szavazó

Heisler András: Azért vagyunk ma itt, hogy megfogalmazzuk a hiányt

2018-03-27 16:05:36
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Megemlékezést tartottak az 1945. március 25-én, az ausztriai Rohonc közelében legyilkolt körülbelül kétszáz magyar zsidó munkaszolgálatos emlékére. Az esemény szervezője Paul Gulda, az 1945-ös vérengzés áldozatainak emlékére létrehozott szervezet, a Refugius elnöke és az osztrák zsidó hitközség vezetősége volt. A vasárnap tartott eseményen a magyar zsidóság képviseletében Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke mondott beszédet.


rohonc_2.jpg

Az alábbiakban Heisler András beszédét közöljük:

Tisztelt emlékezők!

Mindkét nagyanyámat Auschwitzban ölték meg. Soha nem ismerhettem meg őket. Úgy nőttem fel, hogy nem tudtam milyen egy nagymama ölelése. Az őszinte és kegyetlen valóság az, hogy valójában soha nem éreztem hiányukat. Mert ami nincs, amiről nem tudsz, arra nem is vágysz – s azt hiszem ez egy igazi gyermeki reakció volt a részemről.

Talán a védekezés egy fajtája. Aztán, amikor megszületett első unokám és láttam, ahogyan feleségem nagymamaként mély, bensőséges kapcsolatba kerül vele, mikor néztem, ahogyan a gyermek még ügyetlen kis kezecskéivel maceszgombócot próbál formázni nejem segítségével, mikor láttam, hogyan ápolja betegágyában unokánkat…, igen akkor, akkor éreztem először a hiányt. Felnőtt fejjel, immáron nagyapaként elkezdtek hiányozni nagymamáim.

Valahol itt, több száz munkaszolgálatos megfosztatott attól, hogy apa, vagy nagyapaként tanítsa gyermekét, nevelje unokáját, megismertesse velük tradícióinkat. 

Azért vagyunk ma itt, hogy felbolygassuk a múltat. Hogy megfogalmazzuk a hiányt. Azért, hogy az elnyomott múlt ne kísértsen bennünket tovább. Temetnünk kellene végre már! Kétszáz munkaszolgálatost az örök nyugalomnak átadni, de ezen a földön nem tudni, hol a sírjuk, ahogy nem tudni azt sem, hol van a sírja az Auschwitzban elgázosítottaknak. Nincsen számukra hely a földön, csak az emlékezetben. „Sírt ásunk a szelekbe”, ahogy a túlélő költő, (Paul Celan) írja versében. Sírt ásunk az emlékezetben. Ami itt történt, azt sokáig próbálták letagadni, talán mert annyira tébolyult, felfoghatatlan, szégyenletes és értelmetlen volt. A háború utolsó hetei során mészároltak le több száz embert minden képzeletet felülmúló kegyetlenséggel, mondhatnánk…, pedig nem, talán csak a szokásos kegyetlenséggel. Ahogy csak ember képes mészárolni másik embert.

rohonc_3.jpg

A gyilkosság lázadás a Teremtő műve ellen. Lezárhatatlan és feldolgozhatatlan. Emlékeznünk kell rá, mert az emlékezés megnyugvást jelent.  A rohonci áldozatoknak egyelőre egyetlen helyük maradt a világban: az Önök és mindnyájunk lelkében kell megőrizni őke.

Kérem Önöket, soha ne feledjék ezeket a magyar munkaszolgálatosokat. Már alig vannak néhányan, akik személyesen emlékezhetnek arcukra, mozdulataikra. Lassan eltűnnek azok, akiknek emlékezni még személyes ügyük volt. S ezzel gyengül, majd eltűnik személyes emlékük is a Földről és költözik át az Eljövendő Világba. Jöjjünk el ide rendszeresen, beszéljük el róluk, amit tudunk. Keressük őket, talán egyszer megtaláljuk. S addig ássunk sírt nekik a szélbe, a törékeny, halandó emlékezetbe.

Arra kérem Rohonc polgárait, fogadják be őket városuk történetébe, legyen benne múltjában, s kössön össze ez a közös és különös gyász Bennünket. Kövessünk el mindent értékvesztett világunkban, hogy ami itt történt zsidó vallású magyar polgártársainkkal soha ne ismétlődhessen meg, sehol és senkivel. 

Legyen áldott az áldozatok emléke, köszönöm, hogy meghallgattak.
 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008