mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2018. Július « | »
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          
Szavazó

Meddig fog engem megvetni ez a nép – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

2018-06-08 18:43:11
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:20 óra, az ünnep kimenetele: 21:41 óra.


joszombatot_05_01.jpg

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:41 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Slách Lechá” (Mózes 4. 13:1–15:41.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Kánaán országának határára érkezve Mózes kémeket küld az Országba, akiknek az elsődleges feladata valószínűleg nem az volt, hogy részletes jelentést készítsenek a látottakról, hanem „mindössze” meg kellett volna erősíteni a nép tagjainak meggyőződést, hogy az isteni ígéret hamarosan beteljesül és beléphetnek és elfoglalhatják a nekik járó földet.

Az akció teljes kudarccal végződött, a pusztai nemzedék soha nem jutott be Erec-be. Két híres kivétel volt a kémek (meráglim) között, Káleb és Jozsua, akik kóser (megfelelő) módon teljesítették küldetésüket. Az előbbi kapcsán írja a Tóra: „Fölmentek délnek és elérkezett Hebrónig…” (13:22).

A mondat többesről egyes számra vált, Rási szerint azért, mert Káleb különvált, hogy leboruljon az Ősatyák sírjánál, imádkozva, hogy kapjon segítséget, és ne csatlakozzon társai tanácsához (és attitűdjéhez). Az ősök és a nagy rabbik sírjainak látogatása régi szokás, ugyanakkor akadnak szép számmal ellenzői is.

Rabbi Smuel Rabinovich szerint azért nem szeretik ezt a szokást, mert félő, hogy a sírokat látogató emberek közül a tanulatlanok, az elhunythoz imádkoznak a „kever ávot” alakalmával, megszegve ezzel tórai előírásokat is. Ha valaki a törvénynek megfelelő módon akar eljárni a cádik sírjánál, akkor annyi a dolga, hogy mondja el személyes problémáit, de ne tekintsen az elhunytra közbenjáróként, hanem annak reményében szóljon, hogy Isten – az elhunyt érdemeire való tekintettel – enyhíti nehézségeit.

„Káleb csitította a Mózes ellen (háborgó) népet…”(13:30). A „felmegyünk bizony” nem szó szerinti fordítás, az eredeti így hangzik: alo naale, ami kb. annyit jelent: „felmenve felmegyünk”.

Ennek kapcsán mondja Shlomo Ephraim Luntschitz: Káleb azért ismételte a felmenni (felemelkedni) szót, mert arra gondolt, hogy akkor sikerül elfoglalni Erec-et, ha előbb „emelkednek kortársai cselekedeteikben” a tesuvá, megtérés által. Az Örökkévaló biztosan legyőzné az Ország lakósait, de elsőként magunkat kell előkészíteni a feladatra”. De mi baja volt a kémeknek?

„Káleb csitította a Mózes ellen (háborgó) népet és mondta: felmegyünk bizony és elfoglaljuk azt, mert bírni fogunk vele! De a férfiak, kik vele együtt fölmentek, mondták: nem mehetünk fel azon nép ellen, mert erősebb nálunk” (13:30-31).

A kommentárból kiderült, hogy mire gondolt Káleb, a mai a kémekről szól. A többi kém tiltakozott: ha tényleg rajtunk múlik az Ország elfoglalása, akkor nem sikerülhet. Amíg nem vagyunk biztosak, hogy Isten kegyet gyakorol velünk, addig reménytelen az ügy, mert túl erős bennünk a rossz ösztön (jécer hárá). Miért volt hibás a kémek érvelése?

Rabbi Hershel Reichmann válasza: logikai szempontból korrekt amit mondanak, egyébként viszont téves, mert Isten megígérte számukra az Országot.

Miért hibáztak a Rási által „nagy embernek” titulált kémek? Mert nem hittek abban, hogy nemzedékük tagjai, akik rabszolgák voltak Egyiptomban, képesek lesznek „emelkedni cselekedeteikben”, hogy fel tudjanak építeni egy országot Izrael földjén. Úgy gondolták jobb, ha ez a nemzedék még a pusztában marad, és majd gyermekeik mennek be az Országba. Ha egy vezető nem bízik meg a nyájában, akkor nem vezető többé.

Az elmúlt két napban idéztem már ezt a verset, ma egy új értelmezését tanulhatjuk meg. „És Káleb csitította a Mózes ellen (háborgó) népet…” (13:30).

Ráv Mose Feinstein megállapítja: Káleb ezen cselekedetét az Örökkévaló is jelentősnek gondolta, amint írva van: „Szolgámat Kálebet azonban – jutalmául annak, hogy más szellem volt vele és teljesen járt utánam” (14:24).

Több dolgot tanulhatunk ebből, ezek közül talán a következő a legfontosabb. Köteles az ember, hogy szóljon és cselekedjen, ha Isten dicsősége kockán forog, még akkor is, ha nem lesz hatékony (nem hallgattak Kalebra). Annak szellemében kell ilyenkor belekezdeni mondandónkba, hogy talán egy ember mégis hallgat ránk, ha szólunk. Ha tömegeket akarunk meggyőzni, akkor elkerülhetetlen, hogy hazudjunk, egyének esetében ez nem szükségszerű.

„És Káleb csitította a Mózes ellen (háborgó) népet…” (13:30). Szó szerint inkább a „Mózes kapcsán háborgó népet” lenne megfelelő, erre alapozza kommentárját a dvinszki Rabbi Meir Szimha: „múlt heti szidránkban olvastunk Eldádról és Médádról, akik azr prófétálták, hogy Mózes meg fog halni a pusztában és Jozsua viszi be a népet az Országba.

Ez csüggedtté tette a népet, mert abban a hitben voltak, hogy minden csoda Mózes érdemében következett be a Kivonulás során. Ezért kellett Kálebnak csitítani a népet, azt mondva nekik: Mózes nélkül is be tudunk menni és el tudjuk foglalni az Országot.

Jozsua pedig azért nem szólalt meg, hogy ne tűnhessen úgy, hogy – mint Mózes utódja – a saját érdekében beszél. Nagyjaink körültekintően tudtak hallgatni is

„Bizony, mind a férfiak, akik látták dicsőségemet és jeleimet, melyeket műveltem Egyiptom­ban és a pusztában, de megkísértettek immár tízszer és nem hallgattak szavamra” (14:22).

A kommentárok egyebek közt vizsgálták azt az első blikkre könnyen megválaszolhatónak tűnő kérdést is, hogy tíz egyenlő-e tízzel? Rási szerint a pászukban említett tízszeri megkísértés valóban tíz alkalmat jelent. A B’rájtára támaszkodva (Áráhin 15a) állítja: „tízszer tették próbára őseink Isten türelmét. Kétszer a tengernél, egyszer mentükben, egyszer jöttükben (a Sás-tengernél, az átkelés előtt és után). Két alkalommal a víz okán, egyszer Márá-ban, egyszer Refidimnél. Kétszer a manna miatt, kétszer pedig a fürjekkel kapcsolatban. Egyszer az aranyborjúval, egyszer, a kémek jelentése után Párán pusztájában, azaz összesen tíz esetben kísértették meg őseink Istent.

Ibn Ezra viszont úgy véli, hogy ennél jóval többször, és a Tóra itt azért beszél „mindössze” tízről, mert e szám az első kétjegyű, egyben az utolsó nem egyjegyű, és ezen a módon, finomított formában utal a szöveg a Teremtő „türelmét” próbára tevő esetek magas előfordulására.

Ugyancsak a „tíz nem feltétlenül egyenlő tízzel” végkövetkeztetésre jut Rásbám is, aki bibliai részek segítségével támasztja alá érvelését. Szerinte a Jákob által elmondottakat: „atyátok megcsalt engem és megváltoztatta béremet tízszer”, a feddések előrejelzését: „és süti majd tíz asszony kenyereteket egy kemencében”, illetve Jób panaszát: „immár tízedszer pirítottatok rám” sem kell szó szerint érteni.

Darvas István főrabbi / OR-ZSE
 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008