mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2018. Augusztus « | »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Szavazó

A változó világra nyitott múzeum: otthonos, nyitott, népszerű a Síp12 új kiállítótere

2018-07-05 10:53:19
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Egy aprócska, de nyitott térben lenni, rengeteg ismeretlen arc között, akiket mintha már régről, előző életünkből mégis ismernénk: amikor ezt érezzük, tudjuk, hogy egy hely, egy igazi hely születésénél vagyunk jelen, hogy lesz egy hely, ahol otthon leszünk majd. Ez történt tegnap a Síp12 Galériában. Otthon született. 


sajatszoba_1.jpg

A múzeumban nem vagyunk otthon, oda ünnepélyesen ellátogatunk. Nem magunkkal, hanem valami mással, másokkal, rég elmúlt dolgokkal szembesülünk, kilépünk a jelenből, megtekintjük, amihez nincs közünk, de érdekes (hogy mik vannak és a régi dolgok milyen szépek), aztán visszatérünk a valóságba, ahhoz, ami tényleg és aktuálisan létezik. A zsidó múzeum fokozottan ilyen hely, egy régi nép régi dolgairól szól, szomorú respektussal. A Magyar Zsidó Múzeum nem ilyen. A Magyar Zsidó Múzeum él és élni akar. Azt akarja, hogy önmagunkat keressük kiállításain, saját jövőnket keressük az emlékezésben. A Magyar Zsidó Múzeum az utcára megy. Vagy majdnem. Kilép saját falai közül és létrehoz egy picike kiállítóteret a hitközség hatalmas épületének oldalában és elkezd arról beszélni, ami van, most például a zsidó nőkről, a női megszólalás lehetőségeiről, a múlt századból hoz üzenetet 2018-nak.

A modern prózát megújító Virgina Woolf híres esszéje szerint minden alkotás feltétele, hogy legyen valami a világban, amit a sajátunknak mondhatunk, ahol megvethetjük a lábunkat, ahol a mi szabályaink érvényesülnek, ahol mi vagyunk otthon. Egy saját szoba. Mind, férfiak és nők egyaránt, ismerjük ezt az igényt. Mindannyian kényesek vagyunk rá, hogy senki idegen ne lépjen túl közel hozzánk, ne jöjjön be az „auránkba”. Mind szeretnénk néha valahol egyedül lenni önmagunkkal, enélkül nem vagyunk otthon a világban. Ez az alapvető igény lett Virginia Woolf esszéjében a női megszólalás legfontosabb feltétele. A női megszólalásé, amelynek célja, hogy ne csak róluk beszéljenek, hanem ők is megszólalhassanak végre a művészetben, a közéletben, aktív szereplői és ne elszenvedői legyenek az életnek.

A Síp 12, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár új, bensőséges, mégis nyitott kiállítótere két zsidó nő- egy fiatal meggyilkolt, ismeretlen és egy méltán híres képzőművésznek a személyes és művészi tereit megmutató alkotásaiból rendezett kiállítást. A kis galéria alsó része tele volt, több mint 60-en várakoztak arra, hogy meghallgassák a kiállítást megnyitó beszédet, olyanok, akiket nem mindig látni más zsidó rendezvényeken. Ez volt a Síp12 második kiállítása, amelynek két hőse Schaár Erzsébet és Sajó Edit volt. Schaárnak stabil helye van a magyar képzőművészet történetében, Sajó Edit műve jórészt elveszett és a maradéka is szinte ismeretlen. Ő maga 31 évesen vált a holokauszt áldozatává. Kortársak voltak, a huszadik század első éveinek gyermekei, csak 5 év volt köztük. Ez a nemzedék volt jóformán az első, amelynek tagjai nőként helyet kértek, valóban helyet kértek maguknak a magyar képzőművészetben. Igyekeztek ezt a teret a kiállított műveikben megalkotni, „helyet csinálni maguknak” és helyet csinálni ebben a térben nőiségüknek és zsidóságuknak, hol helyet csinálni, hol elrejteni benne mindezt. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem. Az egyiknek nehéz, de sikeres élete volt, a másikat ez a kis kiállítás próbálja meg egy villanásnyi időre visszahozni a feledésből. Ez a két életút néz most farkasszemet, amelyek kiindulópontjai nagyon hasonlóak, csak a végük különbözik élesen.

sajatszoba_2.jpg

Ők ketten személyes teret akartak létrehozni, kiállítóik pedig új zsidó közösségi teret, ahol a múzeum barátai otthont találhatnak, a magyar zsidó kulturális önazonosság új terét. A térről szóló kiállítással, a második időszaki kiállítással ez a tér, a Síp12 meg is született, vannak már visszajáró hívei, barátai, volt már úgy is, hogy be sem lehetett férni.

A Síp12 ajtót nyitott, új lehetőségeket teremtett zsidó és a zsidóság iránt érdeklődő magyaroknak arra, hogy bekapcsolódjanak a MAZSIHISZ életébe. Tényleg minden ezen múlik most. Új közösségi terek, új közösségek építésén. Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki megélnünk engedted ezt az órát.
 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008