mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2018. December « | »
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Szavazó

„De ne maradjon kimondatlan”: Randolph L. Braham emlékére

2018-11-25 21:22:23
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

96 éves korában elhunyt Randolph L. Braham, erdélyi származású történész, a holokauszt egyik legelismertebb nemzetközi kutatója, a New York-i CUNY, a New York-i városi egyetem, a CUNY professzor emeritusa és a New York-i Rosenthal Intézet igazgatója.


brahamgyasz.jpg
Fotó: Nagy Ákos


Elment a magyar holokauszt legnagyobb és legfontosabb tanúja, „Tinódi Lantos Sebestyénje”, de a fontos tanúság lényege épp az, hogy a tanú távozása után is velünk marad. Örökre.

A Holokauszt Tinódijának Heller Ágnes nevezte őt. Vannak túlélők, akik soha többé, vagy legalábbis évtizedeken keresztül nem beszélnek arról, mi történt velük 1944-ben, és vannak, akik igyekeznek minél pontosabban megfogalmazni újra és újra, vannak a tanítók. Nekik könnyebb, akik megformálják a tapasztalataikat, képesek dolgozni velük és átadni őket arról a korról, amelyben a születést érvényes törvény minősítette halállal büntetendő bűnné, ahogy Tatár György írta. Randolh L. Braham közülük, a tanú-túlélők közül került ki, a legfontosabb tanúságot írta meg közülük, személyes túlélését úgy beszélte el, hogy hatalmas, alázatos, aprólékos munkával gondosan megírta a magyar holokauszt történetét, minden további kutatás kiindulópontját.

Erről a korról, a leggyorsabban elszállított, meggyilkolt európai közösségről, a magyar zsidóságról szól a most elhunyt Randolph L. Braham élete munkája, az az alapkönyv, amelyhez mindenki fordul, kutató vagy olvasó, aki tájékozódni akar a magyar holokauszt történetéről.

Beszámolót írt, kitérve minden részletre, a dualizmus időszakától indulva, meglelve az események számos előzményét a problematikus „aranykortól” is, a két világháború korszakon át egészen a deportálóvonatok elindulásáig átfogva bő fél évszázadot a magyar társadalom és politika történetéből. Az utolsó idők dokumentálásában roppant részletes volt és tárgyilagos, de előtte világosan megmutatta, hogy a történet kezdőpontja nem 1944 márciusa és nem is 1938, nem a bécsi döntések és a „zsidótörvények” egymásba kapcsolódásának ideje. Ha azt, ami előtte történt, nem értjük meg, úgy tűnhet, mintha a Holokauszt éppen csak itt történt volna a vonatok megindulásáig, de valójában nem lenne a magyar történelem része, nem kapcsolódna valójában hozzá sehogy, mintha csak megtörtént volna velünk, minden előzmény nélkül, szinte természeti csapásként. Könyve egyik legfontosabb célja, hogy világossá tegye számunkra, nem így volt.

Az örökkévalóságnak dolgozott, harag és elfogultság nélkül, de azon túl még dolgozott nekünk is, akik itt és most élünk Magyarországon, azért, hogy mi értsük meg saját, közös, fájdalmas múltunkat együtt. Minket, magyarokat, zsidókat és nem zsidókat féltett az önbecsapástól, amikor szólt. Jót akart, nekünk akart jót és igaza volt, az a jó nekünk, ha tisztán láthatunk.

A tanúság lényege, hogy megmaradjon örökre, azután is, hogy a tanú távozik. Ma a legnagyobb tanú eltávozott és annak, amit tanított nekünk, megkezdődik az örökléte.

Itt marad és ha nem is jó hallgatni, olyan tanúság ez, amelyért mindannyian hálásan leszünk idővel.


Most a nagy és kíméletlen tanú, 96. évében, elbúcsúzott tőlünk, akiket szolgált, akiknek szólt és elindult, hogy az Igaz Bíró elé álljon, legyen áldott. Legyen a nagy történész lelke bekötve az Élet kötelékébe, az életébe, amelyért, minden látszat ellenére, egész életében dolgozott.
 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008