Mazsihisz
2008. november 20. – Julius Berman, a Claims Conference elnöke bejelentette: a Claims Conference az új Budapest Alapból összesen mintegy 10,9 millió eurót fizetett ki a Budapest német megszállását túlélõ 5 755 üldözött számára. A kifizetésekre, amelyek az eddig beérkezett kérelmek 98 százalékát teszik ki, a program 2008. augusztusi bejelentése óta eltelt kilencven napban került sor.
Az új alap a Claims Conference és a német kormány között ez év júniusában lezajlott tárgyalások eredményeképpen nyílt meg. A vészkorszak budapesti üldözötteinek fogvatartása és szenvedései elismeréseképpen a Claims Conference Budapest Alapjából
1.900 euró összegû egyszeri kifizetést kapnak azok a zsidó üldözöttek, akik jelenleg Kelet-Európában élnek, és még nem részesültek az (alább felsorolt) nagy kártérítési programokból.
„A Claims Conference elsõdleges céljának tartotta kárpótlási kifizetést juttatni a budapesti üldöztetés túlélõinek, akik szenvedéseit Németország eddig nem ismerte el. Gyors eljárásban teljesítettük a kifizetéseket, hogy a megmaradt túlélõk részére még életükben egy kis igazságot szolgáltathassunk” – mondta Julius Berman, a Claims Conference elnöke.
A Claims Conference az ügyet a német kormánnyal évek óta rendszeresen folytatott tárgyalásai során mindvégig intenzíven szorgalmazta. Becslése szerint az Alapból mintegy 6 000 túlélõ kaphat kárpótlást.
A Claims Conference nyilvántartásában 162 000 olyan túlélõ szerepel, akiknek elismerték kárpótlási kérelmét, amelyet egykori rabszolgamunkásként nyújtottak be. Ebbõl a Claims Conference 5 790 olyan túlélõt azonosított be, akik a német állam bizonyos kárpótlásaiból nem részesültek.
A Claims Conference a kérelmek feldolgozásának egyszerûsítése és a kifizetések meggyorsítása érdekében, az 5 790 kifizetésre jogosultnak tartott túlélõnek elõzetesen megküldte a rövid és egyszerû, a német állam elõírásainak megfelelõ nyilatkozatot. Azonban kérelmet adhatnak be azok a túlélõk is, akik úgy gondolják, hogy jogosultak a kifizetésre, de ezt a levelet nem kapták meg.
A Claims Conference a kifizetéseket folytatni fogja, amint további kérelmek érkeznek be.
A részletek megtalálhatók a www.claimscon.org, weboldalon.
"A túlélõk idõs korára való tekintettel és a kárpótlások mihamarabbi kifizetésének érdekében a Claims Conference gyors és hatékony munkát végzett. Németországnak hat évtizednél is több idõre volt szüksége ahhoz, hogy elismerje a Budapest német megszállását túlélõ zsidó emberek szenvedéseit. A MAZSIHISZ folyamatosan küzdött azért, hogy a tárgyalások mielõbb megkezdõdjenek, a Claims Conference ezt a kérést magáévá tette, és folyamatosan szorgalmazta azokat. A túlélõk ezért köszönetüket fejezik ki, mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke."
| Budapest német megszállásának és a budapesti gettó zsidó áldozatainak történelmi fényképei a www.claimscon.org/budapestghetto weboldalon tekinthetõk meg. A nyomtatott sajtó számára nagy felbontású a fotókat tettünk közzé. |