Eseménynaptár
2014. Július « | »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Szavazó
Mi a Mazsihisz technikai száma, amelyre várjuk az egyházaknak felajánlható 1%-ot?

Eötvös Loránd Tudományegyetemen nincs helye semmiféle kirekesztésnek

2013-03-18 13:00:04
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Etikai nyilatkozatot készít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK), amellyel azt akarják egyértelműsíteni, hogy az egyetemen semmiféle kirekesztésnek nincs helye – írta Dezső Tamás dékán az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.



Az eset előzményeit felidézve közölte: március 14-én ismeretlenek kisebbség elleni izgatásra alkalmas uszító, "zsidózó" matricákat ragasztottak ki néhány oktató névtáblájára, illetve az A épület egyik termének néhány padjára. A dékán hozzátette: bejelentését követően a Nemzeti Nyomozó Iroda és a BRFK munkatársai még aznap megkezdték a bizonyítékok begyűjtését, illetve a tanúk meghallgatását.

Dezső Tamás hangsúlyozta, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Karán minden, az emberi lét bármely aspektusát érintő, arra utaló, vagy a mentén megosztó, uszító diszkriminatív jelenséget üldözni fog, és az eddigiekhez hasonlóan minden rendelkezésére álló eszközzel küzdeni fog ellenük.

Kitért arra is, hogy az ELTE rektorával és kommunikációs rektorhelyettesével konzultálva eldöntötték: az egyetem március 18-i szenátusi ülése elé terjesztik egy etikai nyilatkozat szövegtervezetét. Ennek elfogadása után minden egyetemi polgárt arra szólítanak fel, hogy aláírásával csatlakozzék a nyilatkozat szövegéhez és szelleméhez, és ezzel határozottan, egyszer és mindenkorra "hozza az egész világ tudtára", hogy a 377 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemen nincs helye semmiféle kirekesztésnek – emelte ki.

Az atv.hu februárban arról írt: az egyetem hallgatói önkormányzata éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE BTK-n, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.

Dezső Tamás hangsúlyozza, hogy akkori nyilatkozatában is elítélte a származásra utaló, vallási, nemi, világnézeti, ideológiai vagy más identitásbeli alapon történő megkülönböztetést vagy erre irányuló szándékot. A dékán mostani közleményében megerősítette akkori szavait. (MTI)
 

 







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008