Eseménynaptár
2014. Szeptember « | »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Szavazó
Mi a Mazsihisz technikai száma, amelyre várjuk az egyházaknak felajánlható 1%-ot?

Radnóti Zoltán: Ne csak szavakban, de tettekkel is cselekedjük meg a szeretet törvényét

2013-07-03 21:24:05
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

MAZSIHISZ


Ez a darab bocsánatkérés. Olyan bocsánatkérés, amely szervesen illeszkedik a II. Vatikáni Zsinaton született Nostra Aetate nyilatkozat szellemiségéhez és üzenetéhez – fogalmazott Radnóti Zoltán a lágymányosi Bét Sálom zsinagóga rabbija június 27-én, Kiko Argüello spanyol zeneszerző és festőművész az Ártatlanok szenvedése című szimfóniájának díszelőadása előtt a Magyar Állami Operaházban.


__rtatlnaokszenved__se_budapest.jpg

Alábbiakban Radnóti Zoltán rabbi, az eseményen elhangzott beszédet közöljük


Az elmúlt két évezredben a zsidóság és a kereszténység kapcsolatát a kölcsönös meg nem értés, elutasítás jellemezte. Káin és Ábel súlyos örökségét pedig jól ismerjük: antijudaizmussal kezdődött, vérvádakkal, jogfosztással és zsidóüldözésekkel folytatódott, majd pedig a zsidóság gázkamrákba terelésével végződött.

Az elmúlt évszázad kitörölhetetlen és véres tragédiája zsidók millióinak tudatos, szervezett és szisztematikus elpusztítása, kegyetlen lemészárlása. Egy pillanatig sem felejthetjük, hogy még alig egy emberöltővel ezelőtt, a nagy keresztény kultúrájú európai országokban, és persze a szeretett országunk és fővárosunk utcáin is asszonyokat és férfiakat, öregeket és fiatalokat, gyermekeket és csecsemőket hurcoltak el egyetlen egy ok miatt: mert zsidók voltak.

Az a botrány és katasztrófa, amit a történelemkönyvek endlösung-nak, „végső megoldásnak” neveznek, örökre kitörölhetetlen szégyene marad az emberiségnek.

Jean Améry úgy fogalmaz: „Ami történt, megtörtént.” A történelem kerekét nem forgathatjuk vissza, hat millió zsidó halálát nem tudjuk meg nem történtté tenni. Testvéreim, őseim haláláért ma sem én, sem pedig egyetlen zsidó sem bocsáthat meg – azt csak a halottak tehetnék.

Ma egyetlen dolgot tehetünk: együtt és közösen dolgozunk azért, hogy ez soha ne fordulhasson elő még egyszer.

Mit tehetünk?

Legelsősorban is azt, hogy az udvarias társalgás, egymás óvatos méregetése és információ csere helyett megpróbáljuk tisztázni és megérteni a bennünket elválasztó különbségeket, a zsidó és keresztény vallás közti feloldhatatlan ellentéteket. Azt, hogy megpróbáljuk megérteni és elfogadni a másikat – annak minden másságával és különbségével.

Ebben a munkában (mert igen, ez az!) a kényszeredett bocsánatkérésnél és annak udvarias, de semmitmondó elfogadásánál sokkal fontosabb az elmúlt évtizedekben megkezdődött párbeszéd folytatása, az antijudaista – illetve antikrisztianista – gondolatok, attitűdök és cselekedetek alapjait adó hibás értelmezések újragondolása, amennyiben lehetséges, feloldása.

Hiszem és tudom, hogy vannak olyan közös pontok, amelyek jó és biztos alapot adnak arra, hogy világos párbeszédet folytathassunk. Azonban egy dolgot soha nem felejthetünk el: ami velünk, zsidókkal történt, az nem a mi bűnünk. Az odavezető úttal, a korai adversus judaeos irodalom késő hozadékával elsősorban nem nekünk kell elszámolni. A keresztényi egyetemes szeretet elvének súlyos bukása miatti felelősség nem bennünket, zsidókat terhel.

Ezt a munkát keresztény – és szándékosan használom most ezt a kifejezést – testvéreinknek kell elvégezniük. És igen, nem véletlen, hogy a testvéreink szót használtam. Bár vallásilag rengeteg az, ami elválaszt, ám soha nem felejthetjük el, hogy mennyi minden köt össze bennünket: az egyistenhit éppúgy, mint a Tanakh, azaz a héber Biblia ami mindkét vallás alapját jelenti, és amit ugyanúgy tanulunk mi rabbik, mint keresztény paptársaink, vagy az, hogy Jézus ősatyja nem más, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, vagy, hogy a Tízparancsolat pedig mindannyiunk életét alapjaiban határozza meg.

Az, hogy ma este itt vagyunk, számomra azt jelenti, hogy a két vallás képviselői képesek a maguk igazságáról való teljes meggyőződésben kezet nyújtani egymásnak. Képesek lépéseket, gesztusokat tenni a másik felé.

A ma este bemutatásra kerülő darab is ennek a gesztusnak a része. Az öt részből álló csodálatos és felemelő zenemű egy pillanatfelvétel. Olyan kép, amely azt mutatja meg, hogy hol tart a katolikus egyház és közösség a holokauszt felelősségének feldolgozásában – annak minden őszinte szégyenével, fájdalmával és megbánásával.

Fontos azonban elmondani, hogy az Ártatlanok szenvedése nem zsidó darab. Bár a tárgyát a zsidóság szenvedése képezi, mégsem a zsidóknak íródott. Rólunk szól, de elsősorban nem nekünk szól. Ez egy keresztény darab, amely elsősorban keresztény testvéreinknek üzen.

Ugyanakkor ezt az üzenetet és annak gesztusát, mi zsidók is jól értjük. Kiko darabjával azt mondja, hogy a soá égbekiáltó bűn volt, és elítéli az antiszemitizmust, elítéli azokat, „akik bár [keresztény] egyházak tagjainak vallották magukat, mégis félelemből, gyávaságból vagy megalkuvásból nem emeleték fel szavukat zsidó embertársaik tömeges megalázása, elhurcolása és meggyilkolása ellen”.

Ezt észre kell vennünk és ezért köszönetet kell mondanunk. Ahogy azt is el kell, hogy mondjuk, hogy a sokak számára nehezen követhető és érthető teológiai párbeszéd mellett az ilyen reflektív daraboknak is hatalmas szerepük van abban, hogy jobban megértsük egymást, a másik fájdalmát. Ez hatványozottan igaz a mai közbeszéd és az országban tapasztalható zsidóellenes közhangulatban.

Ez a darab bocsánatkérés. Olyan bocsánatkérés, amely szervesen illeszkedik a II. Vatikáni Zsinaton született Nostra Aetate nyilatkozat szellemiségéhez és üzenetéhez. Így kell fogadnunk és értelmeznünk.

Végezetül, kérem, a témához kapcsolódva engedjenek meg nekem egy záró gondolatot. Ma este én álltam Önök előtt, de személyemnél – bármennyire is fontos számomra a zsidó-keresztény párbeszéd ügyének előmozdítása – sokkal fontosabb az a vélemény, amelyet hazánk legnagyobb, legszervezettebb és legtöbb zsidó vallású, származású és identitású honfitársunkat képviselő szervezete, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége fogalmaz meg ebben a kérdésben.

Úgy gondolom, hogy nem tévedek, ha úgy fogalmazok: kölcsönös tisztelet és közösség érzés jegyében folytatnunk kell a megkezdett párbeszédet, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy példát mutassunk azzal, hogy bebizonyítjuk, képesek vagyunk az együttműködésre, a türelmes, alázatos és értő párbeszédre. Hogy nem csak szavakban, de tettekkel is megcselekedjük a szeretet törvényét, és alázattal járjunk – együtt – Isten előtt. Hogy sosem felejtjük azt el, hogy mindannyiunk Atyja egy, a Jóteremtő, akinek áldását napról-napra kérjük.
 

 







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008