Eseménynaptár
2014. Április « | »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        
Szavazó
Mi a Mazsihisz technikai száma, amelyre várjuk az egyházaknak felajánlható 1%-ot?

Halálmenetben sohase vedd le a cipődet – Elemér bácsi 101 éves

2013-08-24 21:05:35
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Pais-H. Szilvia / nyugat.hu


Ez a mostani generáció el sem akarja hinni, hogy az a sok borzalom megtörtént, de akkor könyörgöm, hol vannak ők, a családom? És az a négyezer-kétszáz szombathelyi zsidó? – fogalmaz a százegyedik születésnapját ünneplő Spiegler Elemér bácsi. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében, békességet és nyugalmat kívánunk neki, bis 120.



Mi a titka? Talán, hogy kilencvenkét évesen még maga varrta az unokák cipit. 101 évesen is naponta két újságot olvas át, kezeli a dvd lejátszót, imádja a focit, az operetteket, és fáradhatatlanul bújja a történelmi témájú könyveket. Egyre viszont kényes, és talán ez is a hosszú élet egyik titka: vigyázott arra, hogy jól aludjon, és kevés legyen a vacsora. Szereti a hasát és a magyaros kosztot, nem veti meg a kínai gyorsbüféket sem. A tévében minden érdekli, csak a sok „csim-bum” zenét, azt nem szereti - Spiegler Elemér bácsi épp ma százegy éve, 1912. augusztus 24-én született. Vele beszélgettünk.

elem__rb__csi_1.jpg

Mit tudna tanácsolni a fiataloknak, hogy lehet ilyen sokáig élni?

Azt tudom mondani, hogy nyugodt életet éljenek, nem szabad idegeskedni, másrészt ne kezdjenek semmilyen törvényellenes dologba, ne emeljenek kezet senkire. Fogadják el, hogy minden úgy a legjobb, ahogy van, úgysem tudunk változtatni rajta - akkor meg minek idegeskedni? Amikor egyéni sérelem ér, persze meg lehet érteni, ha valaki bánkódik, de minek azon idegeskedni, hogy megint felemelték a kenyér vagy a benzin árát? Ilyen dolgokon felesleges rágódni. Pedig ha lett volna valakinek szomorúságra és aggódásra oka, az én vagyok.

Csak példaként, kint a koncentrációs táborban, aki nekikeseredett, elkezdett siránkozni azon, hogy vajon mi lehet otthon, mi történt a családdal, azt másnap vitték, annak vége volt. Volt bennem annyi tudatosság, hogy például amikor 1944 tavaszán bejöttek a németek, én Újdörögdön voltam munkaszolgálatos, orvosi igazolással még hazajöhettem volna elbúcsúzni a családtól, de nem tettem. Helyette hosszú levelet írtam, telesírtam a papírt, de azt, hogy lássam anyámat ahogy jajgat, tudni azt, milyen nyomorult helyzetben van és én nem tudok rajta segíteni, azt nem bírtam volna ki.

Ez a mostani generáció el sem akarja hinni, hogy az a sok borzalom megtörtént, de akkor könyörgöm, hol vannak ők, a családom? És az a négyezer-kétszáz szombathelyi zsidó?

Milyen volt zsidó gyereknek lenni a húszas- harmincas években?

Amíg az első zsidótörvény meg nem jelet, nem lehetett érezni semmit. Nem volt antiszemitizmus. A történethez hozzátartozik, hogy a család itt élt Kámonban, ami egészen 1952-ig önálló község volt. A családom nem igen tartotta a kapcsolatot a nagy szombathelyi zsidó polgárokkal, jóban voltak viszont a kámoniakkal. Ez volt a béke és a nyugalom szigete. Iparosok éltek itt, mi pedig szegény zsidók voltunk. Szombatonként apámmal eljártunk a zsinagógába, ők elég vallásos életet éltek, de amúgy mindenki élte a saját életét.

Vallásos szellemben nevelték?

Szüleim nagyon vallásosak voltak, szombaton tényleg semmit sem csináltak, betartották a parancsolatokat.

A papok voltak az elsők, akiket a 80 fős vagonból kidobtak


Zsidó vallását mennyire tartja?


Nézze, amikor Kassán betettek bennünket a vagonba, és irány a mauthauseni láger, egy vagonba kerültem 8 katolikus pappal. Csupa olyan egyházi méltósággal, akiknek a felmenőik között lehettek ugyan zsidók, de maguk mélyen keresztények voltak. Mindannyiuk reverendában utazott, nyakukban ott lógott a feszület. Ment a vonat, időnként megállt, ahol halott volt, azokat ezeknél a pihenőknél kidobtak. A papok voltak az elsők, akiket a 80 fős vagonból khajítottak. A leghamarabb ők törtek össze, jobban káromkodtak, mint bárki más. Borzalmas volt. Nekem viszonylag jó helyem volt, nyitott vagonban utazhattam, hideg volt, októberben, éjszaka, képzelheti a mozgó vonatban, szabad ég alatt.

Amikor aztán odaértünk a mauthauseni táborba – mintha ma lenne, magam előtt látom SS keretlegényeket, horogkeresztes szalagokkal. Mindenünket levettek, ami még maradt, egyedül a zsilettpengét nem. Az öngyilkosság, az szabad volt.

elem__rb__csi_2.jpg
Fotók: Garai Antal / nyugat.hu


Tudták hova viszik? Egyáltalán hallottak ezekről a halálgyárakról?

Senki sem tudta mi lesz, annyi tudtunk, hogy dolgozni megyünk. Itthon a nők és a gyerekek maradtak – a munkaképes férfiakat mind elvitték, már jóval korábban, munkaszolgálatra. Hogy lázadtunk volna fel? Lapáttal nem igen szoktak. A magyar hatóságok ráadásul olyan precízen kiszolgálták a németeket, hogy mindenre törvény volt. A zsidók pedig törvénytisztelő polgárok. És a német propaganda is kiválóan működött.

A saját barakkjánál senki sem látott tovább


Amikor látták, mi folyik például a mauthauseni lágerben, nem estek pánikba?


Nem láttuk át, mi történik. A saját barakkjánál, ahol be volt zsúfolva ezer ember, senki sem látott tovább. Szigorúan őriztek bennünket, nem mentek az információk.

Meddig volt ott?

Másfél hónapig, de másfél hónap ott olyan volt, mint kint tíz év. Kék-fehér csíkos barakkban, sátorban aludtunk. A lágerből aztán gyalog mentünk tovább, reggel öt órakor, éhen-szomjan. Amikor aztán megérkeztünk egy nagy rétre, pihenőt kaptunk, ott a réten magasra nőtt vadsóskát találtam. Főnyeremény volt. Amikor nem néztek oda az őrök (lelőhettek volna érte), leszabtam, és beletuszkoltam a zsebembe. Pár napi élelmem megvolt. A legfárasztóbb az volt, amikor megálltunk valahol, akkor sem ülhettünk le, mert aki leült, annak vége volt, pár perc alatt a fáradság a lábába ment, és utána nem tudott már talpra állni.

Tudja mit csinált a magyar hadsereg?

Fiatal éveit katonaként töltötte, aztán jött a munkaszolgálat, majd a láger…

A magyar hadsereggel bevonultam én a Felvidékre, aztán a Kárpátalját is megjártam. ’40 májusába bevonultak Erdélybe, majd a Délvidékre. Ahová ment a magyar hadsereg, oda mentem én is. Aztán jött a munkaszolgálat, aztán három lágert is megjártam. Tudja mit csinált a magyar hadsereg? Ezekről nem igen beszélünk. Nyílt színen raboltak-fosztogattak, a Don-kanyarban a szemem láttára dobtak a tankcsapdába egy csecsemőt. Házakból kihajtották a népeket, a nőket megbecstelenítették. ( Új kutatások is megemlítik ezt, A magyar megszálló csapatok a Szovjetúnióban c könyvben. (Levéltári dokumentumok (1941-1947) L'Harmattan kiadó 2013. szerk.) A magyar kormánynál jobb nem volt a németeknek, annyira kiszolgálták őket. Még lakodalomból is sok lett volna, nemhogy ennyi nélkülözésből. Nem lehet elmondani azt a sok éhezést és koplalást, hogyan vertek, nem lehet elmondani, min mentem keresztül.

A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható el
 

 







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008