Eseménynaptár
2014. Augusztus « | »
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Szavazó
Mi a Mazsihisz technikai száma, amelyre várjuk az egyházaknak felajánlható 1%-ot?

„Sorsok”

2013-12-20 12:35:49
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Kálmán C. György / Magyar Narancs


A „Sorsok Háza” elnevezés, úgy látszik, eldöntetett – még meg is pályáztatták, nyert is, nincs mit tenni. Pedig súlyos bajok vannak vele – írja Kálmán C. György a Magyar Narancs internetes oldalán, alább a magyarnarancs.hu oldalon megjelent írást közöljük.



A Sorstalanság bonyolult, sokértelmű cím. A szó maga aligha létezett Kertész regénye előtt, nincs – ebben az értelemben – „eredeti” jelentése. Amilyen egyszerű és blikkfangos, annyira sok mindent jelenthet. Vajon valami egyéni végzetre utal, vagy közösségi élményre? Egyáltalán: olyasmire, amit valamely felsőbb hatalom az egyénre vagy közösségre ró, vagy szerencsétlen (vagy nem is szerencsétlen?) véletlenre? Kinek és miért nincsen sorsa?

Mert hiszen sorsa mindenkinek van, gondolnánk. Olyan nincs is, hogy sorstalanság. Mindenki végigéli az életét, így vagy úgy, és akkor – ezt szoktuk mondani – ez a sorsa. Ez volt rámérve, így alakult, így járt. Mindenféle korlátokkal, nehézségekkel és végzettel együtt. Mégis: ha valakit durva erőszakkal kiszakítanak a környezetéből, és minden ésszerű magyarázat nélkül halálra ítélik, megalázzák, megkínozzák és elveszik emberi méltóságát – arról vajon tényleg mondhatjuk-e, hogy ez volt a sorsa? Hacsak nem vagyunk vagy végtelenül cinikusak, vagy nem hiszünk vakon valami isteni elrendelésben, amely minden magyarázaton, értelmezésen és észen fölül áll. És különösen, ha tömeges, iszonyú, felfoghatatlan méretekben történik mindez – tehát nemcsak egy-két szerencsétlen embertársunkkal, hanem milliókkal? Mernénk ilyenkor azt mondani, hogy ezek az értelmetlen, a semmibe hulló, páratlan szenvedéssel járó életutak sorsok lettek volna?

Többek között ilyesmik jutnak az ember eszébe Kertész regénycíméről. A halálba hurcolt fiú – vagy millió társa – nem élet nélkül él (vagy él túl, él tovább), hanem attól van megfosztva, hogy sorsnak nevezzük ezt az életet. Megfosztották attól, hogy bármi módon beleszóljon élete alakulásába (nemhogy alakítsa), és ha ezt túléli is, ez kitörölhetetlen, eltüntethetetlen, helyrehozhatatlan törés a „sorsban”.

A „Sorsok Háza” elnevezés egy olyan intézményt fog jelölni, amely a nyilas-náci népirtás (gyermek)áldozatainak állít emléket. Nem szeretem ezt az eseményt holokausztnak hívni, mert megszépíti a valóságot – mintha csak olyan áldozatról volna szó, amely kedves az Úr előtt, tehát valami értelme, végül is haszna van. Sőt egyenesen a Mindenható akarta így. De hát kevés reménytelenebb dolog van, mint szembeszállni a megszilárduló nyelvi szokásokkal. Legyen holokauszt.

Nagyobb kérdés, hogy nevezzék-e így – Sorsok Házának – az új intézményt. Ha jóindulatú vagyok, itt arról lehet szó, hogy a részben (noha csak kis részben) a nyilaskorszakkal is foglalkozó Terror Házával akartak kapcsolatot teremteni; meg hogy különféle életutak lesznek majd itt bemutatva, „sorsok”, egyes személyes élettörténetek révén avatják be a látogatót a népirtás magyar történetébe. (De hát hogy így lesz-e, azt már csak kiérlelt, átgondolt, megvitatott koncepció után látnánk biztosnak – vagyis a névadás mintha megelőzné mindazt, amit követnie kellene.) Csakhogy kicsit gyanakvóbb vagyok. A „sors” – amennyiben úgy fogjuk fel, hogy sorsa mindenkinek van – egybemossa a népirtás áldozatait bárki mással. Ha mindenkinek megvan a maga sorsa, akkor a Sorsok Háza elnevezés nem köteleződik el amellett, hogy a „sors” egy különleges, torz, „sorstalan” változatát mutatja be; egyenesen azt sugallja, hogy a gyilkos indulat és a tervszerű hajtóvadászat éppúgy egyfajta „sors”, mint amilyen a cipőfelsőrész-készítők, a tekebajnokok vagy a manökenek sorsa. Jó, egyik szomorúbb, a másik vidámabb – de lényegét tekintve (buktatóival, szenvedéseivel és örömeivel) ugyanaz. „Hát, kérem szépen, ezeknek a gyerekeknek, akiket a nyilasok meg a nácik megkínoztak, halálra vertek, bevagoníroztak, kiirtottak, ez volt a sorsuk” – nem vérlázító mondat ez? Vagy nemtörődömséget (érzéketlenséget), vagy a végzetbe vetett vakhitet sugallja. És semmi esetre nem segíti a felelősség tisztázását.

Márpedig ez van kitalálva. Jól ki van találva.

(Korábban György Péter bírálta az elnevezést lapunk hasábjain, cikkét itt olvashatja – a szerk.)
 

 







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008