Eseménynaptár
2014. December « | »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
Szavazó
Mi a Mazsihisz technikai száma, amelyre várjuk az egyházaknak felajánlható 1%-ot?

Kardos Péter: Ám Jiszráél Cháj – Izrael népe él

2014-04-28 13:12:08
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

MAZSIHISZ


Kardos Péter főrabbi, vasárnap az Élet Menetén elhangzott beszédében, a német háborús bűnösök vezeklő unokáit is köszöntötte, valamint azokat, akik útra kelnek, hogy az auschwitzi haláltábor barakkjait felkeressék - Ám Jiszráél Cháj, Izrael népe él, zárta beszédét a főrabbi, amelyet alábbiakban közlünk.



Megható a látvány! Hogy ennyien jöttetek el. Hogy ennyien éreztétek, hogy a 70. évfordulón itt kell lennetek. Megható az érzés!

kardosp__et___letmenete.jpg
Fotó: Vámos Róbert

 
Ennek adnék hangot, amikor azt mondom: Herzliche Grüße an unsere liebe deutsche Gäste – Őszinte tisztelettel köszöntöm kedves német vendégeinket. Németek az Élet Menetén? Nem valami blaszfémia ez? – kérdezhetik idősebb társaink.

Nem, kedves barátaim. Ez a német csoport unokákból áll. A krematóriumokat építők, a gázkamrákat tervezők, a drótkerítéseket gyártók, a Zyklon B-gázt szállítók unokái vannak itt velünk. Ők nemcsak zarándoklatra, hanem vezeklésre is jöttek ide, nagyapáik bűneiért. Köszöntse nagy taps őket!

Azt, amit most mondani fogok, ne fordítsátok le nekik. El tudjátok képzelni, hogy Szálasi, Baky, Endre és a többi magyar tömeggyilkos unokái eljöjjenek hozzánk nem vezekelni– csak mindössze bocsánatot kérni?


Vendégeket köszöntöttem. Köszöntlek mindannyiótokat!
De nem vagyok hajlandó köszönteni: zsidókat és magyarokat!

Cyrano után szabadon: magunkat kirekesztjük, ha kell, de hogy mások tegyék, azt nem tűrjük el.
 

De hajlandó vagyok köszönteni: a zsidókat és a nem zsidókat!

Megrázó a tudat! Hogy itt vagyunk egy pályaudvarnál. S a túlélő itt döbben rá, hogy valami változott a lelkében. Hét évtizeden át a pályaudvarról azok a vagonok, vonatok jutottak eszébe, amelyek akkor vitték szeretteinket.

Most egy másik pályaudvarról szól egy ismert dal. Kedves barátaink szerezték nekünk. Néhány sorát idézném kis változtatással, a nap szelleméhez igazítva. A kérdés: milyen országban szeretnénk élni? Egy olyanban, amelyben Ne legyenek olyan idők, mikor menni kell. Mikor feltűnik a ház falán a jel. Amikor az utcákon a gyűlölet vonul. S a láthatáron felizzik a múlt. Ne érezzük, hogy most már menni kell. Bár mindig ugyanígy kezdődik el.

Milyen országban szeretnénk élni, erre válaszoltam, egy dalszöveget idézve. Most hadd mondjam el prózában: egy olyan országban szeretnénk élni, amelyben nem épülhet fel egy történelemhamisító emlékmű.

Tehát egy olyan épületnél vagyunk, amelytől sínek vezetnek Európa minden irányába. Egy pár közülük azonban egy lengyel kisvárosig tart. Oda, ahová rövidesen százak kelnek útra közületek. Jelképes kavicsokkal és valódi gondolatokkal terhelném meg poggyászotokat. Héberül ezt úgy hívják, CÉDÁ LÁDERECH – útravaló.

Mire kellenek a kavicsok? Arra, hogy az itt maradottak nevében is lerakjátok azokat a világ legnagyobb zsidótemetőjében.

Mert mi, túlélők, javarészt már nem tudunk elmenni. Többször voltunk már. Gondolatainkban mindig ott motoszkált a kérdés: ha mi végleg eltávozunk, vajon lesznek-e olyan utódaink, akik majd folytatják. Látva benneteket, úgy érzem, megnyugodhatunk.

Megható a hír!

Több százan vihetik magukkal jelképes kis köveinket, zsidók és nem zsidók, és roma barátaink. Ez utóbbiaknak szól a következő mondat. Köszönet nektek ezért a napért, hogy eljöttetek! MORE RÁGI AMALA! NAISZÁRIPE LE ROMENGE ANDA KADO GYESZ!

Kedves Barátaim!

A jelképes kavicsok és a valódi gondolatok mellé útitársakat is bízok rátok. Még nincs két hete, hogy becsuktuk a Haggadát, peszachi könyvünket, az egyiptomi rabszolgaságról és a megszabadulásról szóló elbeszélést.

Ebben 4 fiúról történik említés: a bölcsről, a gonoszról, az együgyűről és a még kérdezni sem tudóról. Az utóbbit szólítsd meg te magad. Ők kérdeznek, te meg válaszolsz nekik. A Haggadában az ünnepről, ma zarándoklatotok értelméről.

Válaszolj nekik kérdéseikre! Mondj el nekik mindent! Mondd el, hogy ez a 70. az utolsó kerek évforduló, amikor javarészt még élnek, itt, velünk.

Mondjátok el nekik, amit nagyszüleitektől hallottatok. Hogy mit éreztek akkor, amikor először léptek ki az utcára sárga csillaggal a szívük fölött.

Mit szóltak a rendelethez, mely szerint a villamosnak csak a pótkocsijára szállhatnak fel. Mit szóltak a zsidó élelmiszerjegyekhez? Mit szóltak akkor, amikor naponta csak néhány órára hagyhatták el kényszerlakhelyüket, a csillagos házat.

Vigyétek magatokkal a 4 fiút is, legyenek ők is társaitok a kegyeleti zarándoklaton! Abba a táborba mentek, amelynek magyar zsidó lakói, majd mártírjai mélységes tisztelői voltak a kor törvényeinek! Azoknak is, amelyek ellenük születtek!

Két példa.

Anyám, akit elvittek az óbudai téglagyárba, hogy ott ezrekkel várja a halálmenet indulását, a sors különös játéka folytán összetalálkozott a már korábban elhurcolt apámmal… Gyere, Sanyi, szökjünk meg! – hívta társát, akit akkor utoljára látott.

Nem lehet! Mi lesz, ha névsorolvasáskor nem vagyunk itt? – kérdezte apám, és maradt… A felszabadulás órájában a pesti gettó lakói először jöttek fel a pincékből, s amikor egy szovjet katona odakiáltott az egyik családnak: tépjétek már le magatokról a sárga csillagot, hisz szabadok vagytok!!! Akkor egy idős, csontig soványodott asszony megkérdezte: És van rendelet rá?

Kedves Barátaim!


Abba a táborba mentek, amelynek mártírjai javarészt ilyen törvénytisztelők voltak. Abba a táborba mentek, amelyben egy irodalmi mű tanúsága szerint a következő jelenet játszódott le.

Az auschwitzi rámpán, ahová a csoportok érkeztek, s ahol a szelektálás zajlott, egy német tiszt meglátott egy tíz év körüli zsidó kislányt, akinek kabátján már leszakadóban volt a sárga csillag. Odaintette magához, leguggolt hozzá, és azt mondta neki: Nézz jól a szemembe! Az egyik üvegből van. Ha eltalálod, melyik – életben maradsz! A gyerek rövid vizsgálódás után rávágta: a bal! Honnan tudtad? – kérdezte a tiszt. Mert abban látok valami emberséget…

Igen! A szem a lélek tükre – mondták valamikor. A könnyes szem az érzelmek tükre mondom ma, e nagyszerű látvány hatása alatt. És ha most azt mondom, hogy a Jóisten áldása kísérjen benneteket egész utatokon, már hallom a kérdésteket:

mi lesz a vigasszal? – hiszen egy rabbitól ez is elvárható… Ám legyen!

Amikor majd ott bóklásztok a birkenaui barakkok között, amikor a múzeumban megnézitek a levágott hajakat, a bőröndöket, gyermekcipőket, műkezeket és műlábakat, s miközben lelketekben egykori gazdáiktól halljátok az utolsó jajszót, az utolsó imát, a pánikot, a kiabálást, amikor egymást keresték az egymástól elszakítottak – akkor figyeljetek fel a dalra és a látványra.

A dal: a Hátikvá – a reményről szól. A látvány: izraeli fiatalok hóráznak a drótkerítések között. A Hátikváról, a beteljesült reményről: Auschwitz relikviái fennen hirdetik: ÁM JISZRÁÉL CHÁJ! IZRAEL NÉPE ÉL!
 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008