Mazsihisz portál vakok és gyengénlátók számára
(ingyenes felolvasó program letöltése)     Vissza a grafikus főoldalra

Újabb magyar büszkeségünk Fischer Ádám a világ tetején Paul McCartneyval
Fischer Ádám is ott van azok között, akik megkapták a kivételesen tekintélyes izraeli kitüntetést, a Wolf-díjat. Paul McCartney, akiről olvasónk jól tudják, hogy ezer szállal kötődik a zsidósághoz, szintén megkapta az elismerést.

A Wolf-díj azokon a tudományterületeken, például a matematika esetében, ahol nem osztanak Nobel-díjat, a legrangosabb tudományos elismerésnek számít, de a művészeti életben is igen komoly rangot vívott ki magának.

Fischer Ádám a magyar kultúra óriása és azon belül a magyar zsidó kultúrához is hozzátartozik művének egy szelete, Paul McCartney pedig, bár épp Izraelbe csak sok évtizedes késéssel jutott el az utóbbi években, mert eleinte nem akarták a Beatles-szel megengedni neki, hogy megszédítse a fiatalságot, azóta szívesen látott vendég. Azt pedig, hogy milyen erős érzelmi szálak fűzték zsidó szerelemeihez, szintén elmeséltük már.

Szép nézni egymás mellett, a legnagyobb elismerésben osztozva a két zenészt, egy nagy magyar és zsidó művészt és a zsidóság szerelmesét, Fischer Ádámot és Paul McCartneyt. Jó, hogy itt lehetünk és eljött ez az óra is a világba.