Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 19 óra 11 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 19 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Tázria (Mózes 3. 12:1-13:59.) hetiszakaszt olvassuk Mózes harmadik könyvéből.
Az aktuális tórai hetiszakasz (Tázria) meghökkentő módon valamilyen furcsa betegség tüneteivel, gyógyításával foglalkozik nagyon hosszan és hiába tudjuk, hogy a Tóra szenvedélyesen szereti a hétköznapi kérdéseket, ez azért még a talmudi rabbikat is meglepte egy kicsit. Tanácstalanságukban megnézték, hol emlegeti még a Biblia a „poklosságot”.
Mirjám, a prófétanő, Mózes testvére egy alkalommal megjegyzést tesz a háta mögött Mózesre, amiért etióp, nem zsidó nőt vett feleségül. Mózes felesége, Cipóra az, aki a férje helyett körülmetéli a közös gyereküket, vagyis jobb zsidónak bizonyul a legnagyobb zsidónál, Mózesnél (Mózes II, 4.fejezet, 25). Az, hogy Mirjám ennek ellenére is a származását emlegeti, a Tóra szerint szörnyű bűn, poklossá is válik tőle (Mózes IV, 12. fejezet, 1-15). Mózessel is ez történik, amikor az égő csipkebokorban megjelent Istennek beszélgetve kishitűséggel azzal vádolja Izrael népét, hogy nem érdekli őket a szabadság, nem hallgatnának rá és a rajta keresztül üzenő Istenre sem. Ő is poklossá lesz egy időre.
Úgy tűnik, ez a betegség isteni büntetés, azt sújtja, aki rosszat mond másokról. Nem az, aki rágalmazza őket, hazudik róluk, hanem az, aki rosszat mond, akár igaz, akár nem. Az, hogy a nép nem hallgat majd Mózesre, nem érdekli a szabadság, minden nehézség elől legszívesebben visszamenne Egyiptomba, százszorosan igaznak bizonyult és mégis elfogadhatatlan. A Tóra szerint az, aki sértegeti a népet, mert szerinte nem akar szabadon élni, nem méltó még arra, hogy vezesse: nem ismeri a félelmeiket, a reményeiket, mindazt, amivé lehetnének.
A szó teremtette a világot, Isten úgy teremtett, hogy beszélt.
Azt mondta a kezdet kezdetén: legyen világosság és így tovább. A szavaink nyomot hagynak a világban és a rabbik szerint a másik megszégyenítése majdnem olyan súlyos dolog, mint a gyilkosság. Beigazolódott, amit mondtak, például a netes megszégyenítés, a cyber-bullying áldozatainál. A megszégyenítés megtart a bűnben, nem mutat utat a megtisztulásra, erősíti és növeli a rosszat, ezért nincs semmi köze a legsúlyosabb kritikához sem. A héber kifejezés, amelyet a megszégyenítésre használnak, láson hárá, nem egyszerűen gonosz beszéd, hanem a Gonosz, a Vádló, a „Sátán” beszéde. Nem arra tör, hogy megváltoztasson, hanem arra, hogy megsemmisítsen. Ezért ítélik meg a rabbik ilyen szigorúan és azért, mert tudják, hogy mennyire elterjedt és mennyire nehezen jóvátehető.
Mindannyian lépten-nyomon teszünk igaz és gonosz megjegyzéseket másokra, ez tulajdonképpen a szociális életünk jelentős része – figyelmeztet az egykori brit főrabbi, Jonathan Sacks. A tóra tudta előre, hogy senki nem tartja majd be igazán ezt a roppant szigorú előírást, még Mózes és Mirjám prófétanő sem tették.
Sacks azt javasolja, hogy ha a pletykálás úgysem elkerülhető, próbáljunk meg valami jót mondani arról, akire van okunk haragudni. Valami jót biztosan lehet mondani róla.
Ha igaz az, hogy a megszégyenítés három embernek árt, annak, aki mondja, annak, aki hallja és annak is, aki majd továbbadja, mert a rabbik szerint ez a helyzet, akkor igaz az is, hogy ha valami jót fedezünk fel egy első látásra nem feltűnően szimpatikus figurában, azzal három embernek használunk. Magunknak, akik hangosan megdicsérjük és képessé válunk lassan a megértésére, annak, aki továbbadja és terjeszti a jót és annak, akinek bőkezűen megelőlegeztük a jóindulatot, és akit esetleg inspirál, ha a háta mögött megdicsérik.
Békés ünnepet kívánunk!
Vári György írása
